Hogyan készül egy Morella handwoven darab? – 2. rész

A Morcsi műhelyben továbbra is lelkesen folyik a munka, Morella handwoven néven megnyitottam saját webáruházamat, ahol a műhelyben készült kendőimet, lakástextileimet, hordozókendőimet vásárolhatjátok meg.

Ahogy egyre többen megismerik a munkáimat, rendszeresen belefutok olyan kérdésekbe, hogy “Hogyan készül? – Mennyi idő egy ilyet megszőni? – Hogy tudsz ilyet kigondolni?” stb. Ezért úgy döntöttem, hogy a teljes folyamatot bemutatom egy cikksorozat formájában.

2. Felvetés

A tervezést követő lépés a felvetés elő- és elkészítése. Felvetésnek (felvető szálnak) hívjuk a szövőszéken futó hosszanti szálakat, melyek közé vetve a keresztirányú szálakat a szövet végül összeáll. Illetve most itt összefoglalva a teljes műveletsort is felvetésnek nevezem, mely a szálak előkészítését, szövőszékre “juttatását” és szövésre kész állapotba hozását jelenti.

A tervezés eredményeképpen megkapom, milyen hosszú, hány és milyen színű hosszanti szálra lesz szükségem. Ez a szám lehet néhány tíztől akár többezer is (pl. a mostani hordozókendős felvetésem 984 szálból áll).

Ha kevés, viszonylag rövid szálat szeretnénk, akkor egyszerűen néhány fix pont között oda-vissza “sétálva” elkészülhet a szálköteg, vagy lehet kerethez rögzített fapeckek között is vezetni, vagy forgó állvány segítségével elkészíteni. Ha sok és/vagy hosszabb szál szükséges, akkor ezt praktikusan több kötegre, szalagra bontjuk és majd a szövőszéken simítjuk egymás mellé. Ezek a kötegek lehetnek egyszínűek, vagy csíkosak is, de van aki ezen a ponton festmény jellegű mintákat készít a felvetőszálakra.

Len felvetés készül 25 szálas szalagokban

Ha megvan az összes szál(köteg), akkor ezeket összegubancolás nélkül, egyenletes feszességgel fel kell a szövőszéken levő hengerre tekerni. Ez még a profiktól is sok figyelmet, igazgatást és fésülgetést kíván. Jobb esetben a szövőszéken olyan, szekciókra osztott henger van, amire közvetlenül több szál feltekerhető, így pontosabban és gyorsabban elkészül a felvetés. Hazánkban szerencsések vagyunk, létezik olyan szolgáltatás, hogy a felvetést akár több tíz méter hosszan és többezer szál szélességben el tudják készíteni géppel, rengeteg fáradtságot és időt spórolva meg a szövőknek. Ezt viszont speciális, kis szériás munkáknál jellemzően nem lehet igénybe venni.

A szekcionált hengerre itt éppen 24 szálanként tekerem a felvetést

A következő feladat a nyüstbe fűzés. A nyüstök választják szét a szálakat a szövéshez, mintázáshoz. Ezekből 2-4-8-12-16…stb. darab is lehet. A tervezésnél említett kotta megmutatja, hogy a hengerre feltekert egymás melletti szálakat hanyas számú nyüstbe kell fűzni a kívánt minta előállításához. Ez ismét nagy koncenrációt és rengeteg munkaórát igénylő feladat, leginkább a számítógépes programozáshoz hasonlítható.

Rendezett káosz – Az első 400 szál 8 nyüstbe szétosztva

Ha a szálak mindegyike a megfelelő nyüstbe került, a bordába fűzés következik. A borda sűrű fogú fésűre hasonlít, szövés közben ezzel simítjuk helyére a keresztirányú szálakat és tömörítjük megfelelő sűrűségűre a szövetünket. A borda réseibe általában 1-2 szálat fűzünk egyszerre.

A nyüstbe és bordába fűzéshez néha egy fejlámpa is hasznos segítség

Ha a hosszanti szálakat sikerült szépen egyenletesen, mind megfelelő nyüstszembe és borda résbe fűzni, akkor már csak egyenletesen megfeszítve rögzíteni kell a szövőszék első részén található hengerhez, amelyre majd a kész szövet lesz feltekerve.

Ekkor lehet megtenni a tényleges szövés első mozdulatait. Általában itt egy kisebb próbát szoktam készíteni, hogy lássam, jó helyen vannak-e a szálak, egyenletesen feszesek-e, a kiválasztott anyagok úgy mutatnak és viselkednek, ahogyan elterveztem stb. Előfordul, hogy hiba van a fűzésben, akkor bizony akár többszáz szálat ki kell bontani és újra befűzni. Ha nagyon speciális dologról van szó, akkor lehet, hogy a próbát még előzetesen ki is mosom-vasalom. Ha végül mindent jónak látok, akkor több órányi, vagy napnyi előkészület után végre elkezdődhet a tényleges szövés!

Próbaszövés különféle színű, anyagú és vastagságú szálakkal

Lila len kendő

A családi helyzet miatt egy ideje nincs lehetőségem szövőműhelyekbe eljárni, mesterektől tanulni, de mindig hajt a tudásvágy. Itthon is folyamatosan kísérletezek, új technikákat próbálok ki.

Ebben a sálban rengeteg újdonság volt számomra. Kezdve azzal, hogy nem szőttem még egyágú lent. Pláne ilyen rusztikusat. Azt kell mondjam, annyira másként viselkedett, mint bármi, amivel eddig dolgoztam, hogy túl az 50 megszőtt munkadarabon újra teljesen kezdőnek éreztem magam 🙂

A fonallal már korábban játszottam egy kicsit, megfestettem, főztem, szőttem egy kisebb próbát, aminek kritikán alulira sikerült a széle. Időbe telt rájönni a szükséges (szövőszék kínzó) szálfeszességre és hogy mennyi vetüléket (keveset) engedjek a szálak közé…

Ha már lúd, legyen kövér, próbáljuk ki a hemstitch szél elvarrást is! 🙂 A technika tetszik, praktikus, gyors, tetszetős, de NEM egyágú len fonallal végzendő! Varrás közben kienged a szálból a sodrat és elkezd foszlani. Elég “mókás” egyszerre varrni és közben fonni ugyanazt a szálat… Kedvem nem szegte a dolog, még biztosan fogok csinálni ilyet, sőt kaptam egy gyűjteményt, amiből több dekoratív varrási módszert is ki szeretnék próbálni.

A szél elvarrás tapasztalatából okulva az azsúrt már dupla pamuttal cifráztam. Itt is egy új típust próbáltam, ami nagyon egyszerű, de látványos végeredményt ad. Néhány sor pamut csipkét is tettem bele, amit párnahuzatba már szőttem, de ott ugye a széle be van varrva, mindegy mennyire lóg ki. Itt csak az az újdonság, hogy meg kell oldani az esztétikus és megbízható rögzítést.

Miután levágtam a székről, alaposan kimostam, majd megszárítottam és sok gőzzel átvasaltam. Mindettől azt vártam, hogy a lenszövet megpuhul és kifényesedik majd. Valóban puhább lett, de fényt nem kapott és sajnos a fehér csipkesor, ami szövés közben olyan szépen mutatott, túl vékonynak bizonyult. Olyannyira összehúzódott, hogy egyelőre nem sikerült felismerhető alakra hoznom. Az azsúrt is még gyakorolnom kell, túl lazára hagytam és elengengedte magát. Ennek ellenére a kész darab tetszik, nagyon szeretem a kicsit egyenetlen, rusztikus, több színű felületeit. Ideális tavaszi-nyári viselet, úgyhogy már be is fogtam, kíváncsi vagyok használat közben hogyan változik majd.

Szövött kendő kikészítése

Korábban elmeséltem, hogyan sikerült Judit műhelyében egy csodaszép pamut-selyem kendőt megszőni. Ám azzal, hogy a szövőszékről levágtuk, még messze nincsen kész, a szélein kilógnak a felvetőszálak, itt-ott kis fonalvégek kandikálnak… Ahhoz, hogy ebből szép, használható, strapabíró kendő legyen, még több órányi “mütyürkézés” szükséges.

Először is a kendőnek jó egy napot pihennie kell, hogy a szövés folyamán kifeszített szálak “megnyugodjanak”, visszahúzódjanak eredeti formájukra. A felvetőszálakat minimum 10 centivel hosszabbra kell hagyni, hogy kényelmesen el lehessen dolgozni őket. A legegyszerűbb a díszítő csomó kötése, szokták összefonni is, de én most a sodort rojtozást választottam.

Az asztalra terített kendő végét le kell simítani, rátenni egy éppen kéznél levő (khm… :)) nehezebb könyvet. Ki kell nézni egy nem túl vastag, csinos végeredményt adó szálcsoportot. Kettéválasztani, az esetlegesen kilazult szélső vetüléksort visszanyomogatni a helyére, majd kezdődhet a sodrás! Ennek az a lényege, hogy a két fonalköteget ugyanabban az irányban megsodorjuk, majd ellentétes irányban összetekerjük, zárásként lehetőleg azonos hosszúságnál csomót kötünk rá. Végül már csak le kell ollóval csipkedni egyenesre a végeket. Bonyolultnak hangzik, eleinte nekem sem állt rá az agyam-kezem a módszerre, majd egyszercsak bevillant, hogy jéééé ez pont olyan, ahogy gyerekkoromban az ostorvéget tanultam fonni. Onnantól már ment, mint a karikacsapás 😉

Rojtok sodrás után, ollóval csipkedés előtt

Na annyira gyorsan azért nem… Először este álltam neki, de rájöttem, hogy lámpafénynél barna asztalon fekete cérnákat számolgatni szemgyilkos vállalkozás. Ezen az alátett fehér papír sem sokat segített. Így ki kellett várnom a hétvégét, hogy természetes fénynél fejezzem be. Egy rojttal kb. 2 percig foglalkoztam és volt belőlük 88 db, lehet utána számolni…

Mikor végre elkészültem,be kellett avatni az anyagot, azaz kézmeleg vízben beáztatni. Óvatosan kell bánni vele, könnyen nemezelődik, sérül. Mivel egyedileg festett alapanyagokról volt szó, rendesen dőlt belőlük a festék. Ezért végül háromszor kellett vizet cserélnem rajta, érdekes mód minden alkalommal más színek jelentek meg a vízben, először a lila, aztán a zöld, majd végül valami egész sötétzöldes árnyalatot öltött a dolog. Ilyenkor hasznos szolgálatot tesz a színfogó kendő, ami magába szívja a vegyi festék részecskéit… Miután megszáradt, közepes hőfokon, ruhán keresztül, sok gőzzel átvasaltam.

Mire mindezzel elkészültem, elolvadt a hó, kisütött a nap és hirtelen tavasz lett. Így már csak a fotó kedvéért kellett a télikabát. A tavaszváró kendőm valóban meghozta a tavaszt! 🙂

A télikabát szerencsére már csak illusztráció! 🙂

 

 

Juditnál jártam…

Már nagyon régóta szerettem volna eljutni Judit szövőműhelyébe. Eddig  visszatartott, hogy hétköznap a gyerekek miatt nem voltam mobil, hétvégére pedig számomra beláthatatlan és tervezhetetlen távolságban lehet időpontot foglalni. Idén a helyzet változott, lett heti három szabad hétköznapom, amit igyekszem is intenzíven kihasználni, amíg lehet 🙂

Nemrég kiderült, hogy egy szomszédom is szeretne szőni, sőt mi több, ő már kétszer járt is Judit műhelyében. Ha belegondolok, csak a közvetlen lakókörnyezetemben több emberről derült ki, hogy a fonás, szövés műfajban alkotnak, a sok horgolós, kötősről nem is beszélve! Mindjárt nem érzem annyira fura bogárnak magam…

Megbeszéltük Eszterrel, hogy menjünk együtt. Ő a türkiz felvetésre lett beosztva, melyhez már régóta megvolt egy szép kék-zöld színátmenetes fonala. Én a kis takácsszéket kaptam, 4 nyüstös, fekete felvetéssel. Kicsit meg is voltam illetődve a nagy bizalomtól, hiszen életemben másodszor kerültem szövőszékhez. Próbáltam fejben felkészülni, felnőni a feladathoz, előkerestem a szövésre szánt saját fonású fonalaimat, gondolkodtam lehetséges mintákon.

Február utolsó napján komoly hidegben, hóban, nagy izgalommal érkeztünk a műhelybe. Judit mindjárt megmutatta a takácsszék működését, beültetett, hogy gyakoroljam a használatát. Ajánlott egy apró virágmintát, ami nagyon megtetszett és viszonylag könnyű lábítani is. A gyakorlást kicsit túlizgultam, sajnos egy felvetőszálat el is szakítottam, mivel nem feszítettem eléggé meg (a végefelé meg egyszer azért, mert túlzottan megfeszítettem, van még mit tanulni…).

Teljesen lekötött az alkotás

A következő lépés a fonal és színválasztás volt, amivel elég sok időt elvacakoltam. Az biztos volt, hogy a magammal vitt, saját fonású lila selyemcérna lesz az egyik, amit a mintázáshoz használok. Elvesztem a Judit polcain sorakozó csodák közt, kavarogtak az ötletek a fejemben. Eleinte szürkében, vagy mályvában gondolkodtam. Eszter rámutatott egy csodásan fénylő, élénkzöld fonalra, hogy ezzel az összhatás pont olyan, mint egy jácint.

Mivel azon a havas, hideg napon már minden porcikám a tavaszra vágyott, a jácint említésére azonnal kikaptam, hogy ez kell nekem!!! Egy 100% selyem, Bilum kézzel festett fonal. Végre megvolt a szín, megvolt a minta, nekikezdhettem. Judit azt tanácsolta, írjam folyamatosan, hogyan mintázok, hogy a felétől kezdve visszafele haladva a sál egyensúlyban legyen. Elkezdtem, de a nagy flow-ban valahol egyszerűen elfeledkeztem a jegyzetelésről. Annyira elbűvölt, ahogy a zöld mezőben húzódó lila sávokból kiemelkedtek az apró zöld virágok, hol öt sort, hol tízet, hol csak egyet szőttem le belőlük, sőt egy helyen egy egész virágos rétet is alkottam.

Még a szövőszéken készül a minta

Az igazat megvallva sajnáltam azokat a szép fonalakat nem mind beledolgozni a kendőbe, így addig szőttem, amíg el nem fogytak. Néha persze fel kellett állni mindenféle hétköznapi szükségletek miatt, mint evés-ivás, de szinte az egész nap összefolyt a nagy alkotásban… Közben a többiek sorra készültek el a szebbnél szebb kendőkkel, rajtam meg egyre nőtt a nyomás, hogy ki ne fussak az időből. Az utolsó utáni pillanatban, de elkészültem! A kendő levágásakor Judit elárulta, nem hitte, hogy kezdőként sikerülni fog takácsmintázással két méter feletti hosszt elkészítenem, mert van, akinek ez két alkalomba is beletelik. Ez nagyon jól esett, hatalmas dícséretnek éreztem.

Nem számoltam utána, hány ezerszer tettem meg a bevetés mozdulatát…

Judit reggel mesélt róla, hogyan hat a szövés, a kéz-láb együtt koordinációja az agyféltekékre, a koncentrációról stb. Munka közben értettem meg, mennyire igaza van! A minta lábítása olyan volt, hogy kétszer annyi lépést kellett bal lábbal tenni, mint jobbal, miközben a bevetés gyakran ettől függetlenül a másik kézzel történt. Ez nekem valahogy egy idő után kényelmetlenné vált. Nagyon koncentrálnom kellett, szerencsére nem sokszor vétettem el, ha igen, akkor pedig észrevettem és tudtam javítani. Viszont mikor elkészültem, kiengedtem, boldog voltam, de hirtelen rám szakadt a nagy fáradtság is. Hazafelé az autóban komolyan figyelni kellett a pedálokra, kb. 20 éve tanulóvezetőként éreztem ilyet. Még jó, hogy az autópályán nem kellett sokat váltani 🙂

Itthon alig győztem mesélni a sok élményt, a Férj leginkább a szövés technikai részletei iránt érdeklődött, én meg csak nézegettem nagy örömmel az elkészült kendőt. Várt még rám a végek eldolgozása, rojtozás, a kendő anyagának kikészítése, de erre csak később kerítettem sort…

Mint egy virágos rét, remélem gyorsan elhozza már a tavaszt!