Hogyan készül egy Morella handwoven darab? – 2. rész

A Morcsi műhelyben továbbra is lelkesen folyik a munka, Morella handwoven néven megnyitottam saját webáruházamat, ahol a műhelyben készült kendőimet, lakástextileimet, hordozókendőimet vásárolhatjátok meg.

Ahogy egyre többen megismerik a munkáimat, rendszeresen belefutok olyan kérdésekbe, hogy “Hogyan készül? – Mennyi idő egy ilyet megszőni? – Hogy tudsz ilyet kigondolni?” stb. Ezért úgy döntöttem, hogy a teljes folyamatot bemutatom egy cikksorozat formájában.

2. Felvetés

A tervezést követő lépés a felvetés elő- és elkészítése. Felvetésnek (felvető szálnak) hívjuk a szövőszéken futó hosszanti szálakat, melyek közé vetve a keresztirányú szálakat a szövet végül összeáll. Illetve most itt összefoglalva a teljes műveletsort is felvetésnek nevezem, mely a szálak előkészítését, szövőszékre “juttatását” és szövésre kész állapotba hozását jelenti.

A tervezés eredményeképpen megkapom, milyen hosszú, hány és milyen színű hosszanti szálra lesz szükségem. Ez a szám lehet néhány tíztől akár többezer is (pl. a mostani hordozókendős felvetésem 984 szálból áll).

Ha kevés, viszonylag rövid szálat szeretnénk, akkor egyszerűen néhány fix pont között oda-vissza “sétálva” elkészülhet a szálköteg, vagy lehet kerethez rögzített fapeckek között is vezetni, vagy forgó állvány segítségével elkészíteni. Ha sok és/vagy hosszabb szál szükséges, akkor ezt praktikusan több kötegre, szalagra bontjuk és majd a szövőszéken simítjuk egymás mellé. Ezek a kötegek lehetnek egyszínűek, vagy csíkosak is, de van aki ezen a ponton festmény jellegű mintákat készít a felvetőszálakra.

Len felvetés készül 25 szálas szalagokban

Ha megvan az összes szál(köteg), akkor ezeket összegubancolás nélkül, egyenletes feszességgel fel kell a szövőszéken levő hengerre tekerni. Ez még a profiktól is sok figyelmet, igazgatást és fésülgetést kíván. Jobb esetben a szövőszéken olyan, szekciókra osztott henger van, amire közvetlenül több szál feltekerhető, így pontosabban és gyorsabban elkészül a felvetés. Hazánkban szerencsések vagyunk, létezik olyan szolgáltatás, hogy a felvetést akár több tíz méter hosszan és többezer szál szélességben el tudják készíteni géppel, rengeteg fáradtságot és időt spórolva meg a szövőknek. Ezt viszont speciális, kis szériás munkáknál jellemzően nem lehet igénybe venni.

A szekcionált hengerre itt éppen 24 szálanként tekerem a felvetést

A következő feladat a nyüstbe fűzés. A nyüstök választják szét a szálakat a szövéshez, mintázáshoz. Ezekből 2-4-8-12-16…stb. darab is lehet. A tervezésnél említett kotta megmutatja, hogy a hengerre feltekert egymás melletti szálakat hanyas számú nyüstbe kell fűzni a kívánt minta előállításához. Ez ismét nagy koncenrációt és rengeteg munkaórát igénylő feladat, leginkább a számítógépes programozáshoz hasonlítható.

Rendezett káosz – Az első 400 szál 8 nyüstbe szétosztva

Ha a szálak mindegyike a megfelelő nyüstbe került, a bordába fűzés következik. A borda sűrű fogú fésűre hasonlít, szövés közben ezzel simítjuk helyére a keresztirányú szálakat és tömörítjük megfelelő sűrűségűre a szövetünket. A borda réseibe általában 1-2 szálat fűzünk egyszerre.

A nyüstbe és bordába fűzéshez néha egy fejlámpa is hasznos segítség

Ha a hosszanti szálakat sikerült szépen egyenletesen, mind megfelelő nyüstszembe és borda résbe fűzni, akkor már csak egyenletesen megfeszítve rögzíteni kell a szövőszék első részén található hengerhez, amelyre majd a kész szövet lesz feltekerve.

Ekkor lehet megtenni a tényleges szövés első mozdulatait. Általában itt egy kisebb próbát szoktam készíteni, hogy lássam, jó helyen vannak-e a szálak, egyenletesen feszesek-e, a kiválasztott anyagok úgy mutatnak és viselkednek, ahogyan elterveztem stb. Előfordul, hogy hiba van a fűzésben, akkor bizony akár többszáz szálat ki kell bontani és újra befűzni. Ha nagyon speciális dologról van szó, akkor lehet, hogy a próbát még előzetesen ki is mosom-vasalom. Ha végül mindent jónak látok, akkor több órányi, vagy napnyi előkészület után végre elkezdődhet a tényleges szövés!

Próbaszövés különféle színű, anyagú és vastagságú szálakkal

Hogyan készül egy Morella handwoven darab? – 1. rész

A Morcsi műhelyben továbbra is lelkesen folyik a munka, Morella handwoven néven megnyitottam saját webáruházamat, ahol a műhelyben készült kendőimet, lakástextileimet, hordozókendőimet vásárolhatjátok meg.

Ahogy egyre többen megismerik a munkáimat, rendszeresen belefutok olyan kérdésekbe, hogy “Hogyan készül? – Mennyi idő egy ilyet megszőni? – Hogy tudsz ilyet kigondolni?” stb. Ezért úgy döntöttem, hogy a teljes folyamatot bemutatom egy cikksorozat formájában.

1. Tervezés


Folyamatosan sok-sok ötlet kavarog a fejemben, amit egy füzetbe írogatok. Az inspiráció lehet egy kiránduláson megpillantott látkép, egy növény, állat, vagy egy festőnövény, ami éppen akkor terem; de nagyon sokszor alapanyagok textúrája, tapintása is elindítja bennem a “vezérfonalat” amiből majd később valami megszületik.


Ha tudom, hogy mit szeretnék alkotni (pl. sálat, vagy ágytakarót, nagyon nem mindegy :)) akkor meg kell találnom a megfelelő technikát, vagy mintát. Ehhez mintakönyveket, vagy az internetet bújom. Én olyan szövőszékeken dolgozom, ahol 4-8 nyüst használatával változtathatom, hogy szövés közben mely szálak látszódjanak és melyek nem. Ezek sorrendjét a mintákhoz tartozó úgynevezett “kotta” mutatja. Ebből kiolvasható, hogy a szövőszéken futó szálakat sorrendben hanyadik nyüstbe kell fűzni és azokat hogyan kell emelni/süllyeszteni a kinézett minta megalkotásához. A tervezett darab méretétől, a felhasználás céljától, és a beszövendő anyagoktól függően nagyjából tudom, hogy hány hosszanti, azaz felvető szál fog kelleni. Ha megpillantok egy nekem tetsző mintát, akkor gyorsan kiszámolom, hogy ehhez esztétikusan igazítható-e.

Számítógépes program segítségével a szövet szélének megfelelő kialakítását próbálgatom


Ha megtalálom az ideális mintát, akkor az ahhoz tartozó “kottát” mindig a saját füzetembe átvezetem és átszámítom a tervezett darabhoz. Itt véglegesedik, hogy a szövőszéken majd hány szálnak milyen színben kell futnia és azokat a szálakat milyen sorrendben kell a nyüstökbe fűzni a minta megjelenítéséhez. Itt jó sokat kell matekozni és koncentrálni, talán ez a tervezés legkritikusabb része. Sokszor számítógépes programot is segítségül hívok, mert szeretem ténylegesen látni az elképzeléseimet, illetve némi számolgatást a gép is elvégezhet helyettem 🙂

A tervező füzetem egy oldala és az ez alapján készült szövet képe a monitoron


A szigorúan papíron vett tervezés nálam általában itt elkészül, mert a tényleges szövéshez ritkán készítek centiméterre lebontott részletes tervet, amihez ragaszkodom. Inkább próbaszövések nyomán alakul ki a végleges forma. Persze munka közben folyamatosan jegyzetelni kell, hogy pontosan szimmetrikus legyen a darab, vagy egy későbbi munkához felidézhető legyen. De erről majd később mesélek, addig még vár néhány lépés…