Hogyan készül egy Morella handwoven darab? – 2. rész

A Morcsi műhelyben továbbra is lelkesen folyik a munka, Morella handwoven néven megnyitottam saját webáruházamat, ahol a műhelyben készült kendőimet, lakástextileimet, hordozókendőimet vásárolhatjátok meg.

Ahogy egyre többen megismerik a munkáimat, rendszeresen belefutok olyan kérdésekbe, hogy “Hogyan készül? – Mennyi idő egy ilyet megszőni? – Hogy tudsz ilyet kigondolni?” stb. Ezért úgy döntöttem, hogy a teljes folyamatot bemutatom egy cikksorozat formájában.

2. Felvetés

A tervezést követő lépés a felvetés elő- és elkészítése. Felvetésnek (felvető szálnak) hívjuk a szövőszéken futó hosszanti szálakat, melyek közé vetve a keresztirányú szálakat a szövet végül összeáll. Illetve most itt összefoglalva a teljes műveletsort is felvetésnek nevezem, mely a szálak előkészítését, szövőszékre “juttatását” és szövésre kész állapotba hozását jelenti.

A tervezés eredményeképpen megkapom, milyen hosszú, hány és milyen színű hosszanti szálra lesz szükségem. Ez a szám lehet néhány tíztől akár többezer is (pl. a mostani hordozókendős felvetésem 984 szálból áll).

Ha kevés, viszonylag rövid szálat szeretnénk, akkor egyszerűen néhány fix pont között oda-vissza “sétálva” elkészülhet a szálköteg, vagy lehet kerethez rögzített fapeckek között is vezetni, vagy forgó állvány segítségével elkészíteni. Ha sok és/vagy hosszabb szál szükséges, akkor ezt praktikusan több kötegre, szalagra bontjuk és majd a szövőszéken simítjuk egymás mellé. Ezek a kötegek lehetnek egyszínűek, vagy csíkosak is, de van aki ezen a ponton festmény jellegű mintákat készít a felvetőszálakra.

Len felvetés készül 25 szálas szalagokban

Ha megvan az összes szál(köteg), akkor ezeket összegubancolás nélkül, egyenletes feszességgel fel kell a szövőszéken levő hengerre tekerni. Ez még a profiktól is sok figyelmet, igazgatást és fésülgetést kíván. Jobb esetben a szövőszéken olyan, szekciókra osztott henger van, amire közvetlenül több szál feltekerhető, így pontosabban és gyorsabban elkészül a felvetés. Hazánkban szerencsések vagyunk, létezik olyan szolgáltatás, hogy a felvetést akár több tíz méter hosszan és többezer szál szélességben el tudják készíteni géppel, rengeteg fáradtságot és időt spórolva meg a szövőknek. Ezt viszont speciális, kis szériás munkáknál jellemzően nem lehet igénybe venni.

A szekcionált hengerre itt éppen 24 szálanként tekerem a felvetést

A következő feladat a nyüstbe fűzés. A nyüstök választják szét a szálakat a szövéshez, mintázáshoz. Ezekből 2-4-8-12-16…stb. darab is lehet. A tervezésnél említett kotta megmutatja, hogy a hengerre feltekert egymás melletti szálakat hanyas számú nyüstbe kell fűzni a kívánt minta előállításához. Ez ismét nagy koncenrációt és rengeteg munkaórát igénylő feladat, leginkább a számítógépes programozáshoz hasonlítható.

Rendezett káosz – Az első 400 szál 8 nyüstbe szétosztva

Ha a szálak mindegyike a megfelelő nyüstbe került, a bordába fűzés következik. A borda sűrű fogú fésűre hasonlít, szövés közben ezzel simítjuk helyére a keresztirányú szálakat és tömörítjük megfelelő sűrűségűre a szövetünket. A borda réseibe általában 1-2 szálat fűzünk egyszerre.

A nyüstbe és bordába fűzéshez néha egy fejlámpa is hasznos segítség

Ha a hosszanti szálakat sikerült szépen egyenletesen, mind megfelelő nyüstszembe és borda résbe fűzni, akkor már csak egyenletesen megfeszítve rögzíteni kell a szövőszék első részén található hengerhez, amelyre majd a kész szövet lesz feltekerve.

Ekkor lehet megtenni a tényleges szövés első mozdulatait. Általában itt egy kisebb próbát szoktam készíteni, hogy lássam, jó helyen vannak-e a szálak, egyenletesen feszesek-e, a kiválasztott anyagok úgy mutatnak és viselkednek, ahogyan elterveztem stb. Előfordul, hogy hiba van a fűzésben, akkor bizony akár többszáz szálat ki kell bontani és újra befűzni. Ha nagyon speciális dologról van szó, akkor lehet, hogy a próbát még előzetesen ki is mosom-vasalom. Ha végül mindent jónak látok, akkor több órányi, vagy napnyi előkészület után végre elkezdődhet a tényleges szövés!

Próbaszövés különféle színű, anyagú és vastagságú szálakkal

Hogyan készül egy Morella handwoven darab? – 1. rész

A Morcsi műhelyben továbbra is lelkesen folyik a munka, Morella handwoven néven megnyitottam saját webáruházamat, ahol a műhelyben készült kendőimet, lakástextileimet, hordozókendőimet vásárolhatjátok meg.

Ahogy egyre többen megismerik a munkáimat, rendszeresen belefutok olyan kérdésekbe, hogy “Hogyan készül? – Mennyi idő egy ilyet megszőni? – Hogy tudsz ilyet kigondolni?” stb. Ezért úgy döntöttem, hogy a teljes folyamatot bemutatom egy cikksorozat formájában.

1. Tervezés


Folyamatosan sok-sok ötlet kavarog a fejemben, amit egy füzetbe írogatok. Az inspiráció lehet egy kiránduláson megpillantott látkép, egy növény, állat, vagy egy festőnövény, ami éppen akkor terem; de nagyon sokszor alapanyagok textúrája, tapintása is elindítja bennem a “vezérfonalat” amiből majd később valami megszületik.


Ha tudom, hogy mit szeretnék alkotni (pl. sálat, vagy ágytakarót, nagyon nem mindegy :)) akkor meg kell találnom a megfelelő technikát, vagy mintát. Ehhez mintakönyveket, vagy az internetet bújom. Én olyan szövőszékeken dolgozom, ahol 4-8 nyüst használatával változtathatom, hogy szövés közben mely szálak látszódjanak és melyek nem. Ezek sorrendjét a mintákhoz tartozó úgynevezett “kotta” mutatja. Ebből kiolvasható, hogy a szövőszéken futó szálakat sorrendben hanyadik nyüstbe kell fűzni és azokat hogyan kell emelni/süllyeszteni a kinézett minta megalkotásához. A tervezett darab méretétől, a felhasználás céljától, és a beszövendő anyagoktól függően nagyjából tudom, hogy hány hosszanti, azaz felvető szál fog kelleni. Ha megpillantok egy nekem tetsző mintát, akkor gyorsan kiszámolom, hogy ehhez esztétikusan igazítható-e.

Számítógépes program segítségével a szövet szélének megfelelő kialakítását próbálgatom


Ha megtalálom az ideális mintát, akkor az ahhoz tartozó “kottát” mindig a saját füzetembe átvezetem és átszámítom a tervezett darabhoz. Itt véglegesedik, hogy a szövőszéken majd hány szálnak milyen színben kell futnia és azokat a szálakat milyen sorrendben kell a nyüstökbe fűzni a minta megjelenítéséhez. Itt jó sokat kell matekozni és koncentrálni, talán ez a tervezés legkritikusabb része. Sokszor számítógépes programot is segítségül hívok, mert szeretem ténylegesen látni az elképzeléseimet, illetve némi számolgatást a gép is elvégezhet helyettem 🙂

A tervező füzetem egy oldala és az ez alapján készült szövet képe a monitoron


A szigorúan papíron vett tervezés nálam általában itt elkészül, mert a tényleges szövéshez ritkán készítek centiméterre lebontott részletes tervet, amihez ragaszkodom. Inkább próbaszövések nyomán alakul ki a végleges forma. Persze munka közben folyamatosan jegyzetelni kell, hogy pontosan szimmetrikus legyen a darab, vagy egy későbbi munkához felidézhető legyen. De erről majd később mesélek, addig még vár néhány lépés…

Lila len kendő

A családi helyzet miatt egy ideje nincs lehetőségem szövőműhelyekbe eljárni, mesterektől tanulni, de mindig hajt a tudásvágy. Itthon is folyamatosan kísérletezek, új technikákat próbálok ki.

Ebben a sálban rengeteg újdonság volt számomra. Kezdve azzal, hogy nem szőttem még egyágú lent. Pláne ilyen rusztikusat. Azt kell mondjam, annyira másként viselkedett, mint bármi, amivel eddig dolgoztam, hogy túl az 50 megszőtt munkadarabon újra teljesen kezdőnek éreztem magam 🙂

A fonallal már korábban játszottam egy kicsit, megfestettem, főztem, szőttem egy kisebb próbát, aminek kritikán alulira sikerült a széle. Időbe telt rájönni a szükséges (szövőszék kínzó) szálfeszességre és hogy mennyi vetüléket (keveset) engedjek a szálak közé…

Ha már lúd, legyen kövér, próbáljuk ki a hemstitch szél elvarrást is! 🙂 A technika tetszik, praktikus, gyors, tetszetős, de NEM egyágú len fonallal végzendő! Varrás közben kienged a szálból a sodrat és elkezd foszlani. Elég “mókás” egyszerre varrni és közben fonni ugyanazt a szálat… Kedvem nem szegte a dolog, még biztosan fogok csinálni ilyet, sőt kaptam egy gyűjteményt, amiből több dekoratív varrási módszert is ki szeretnék próbálni.

A szél elvarrás tapasztalatából okulva az azsúrt már dupla pamuttal cifráztam. Itt is egy új típust próbáltam, ami nagyon egyszerű, de látványos végeredményt ad. Néhány sor pamut csipkét is tettem bele, amit párnahuzatba már szőttem, de ott ugye a széle be van varrva, mindegy mennyire lóg ki. Itt csak az az újdonság, hogy meg kell oldani az esztétikus és megbízható rögzítést.

Miután levágtam a székről, alaposan kimostam, majd megszárítottam és sok gőzzel átvasaltam. Mindettől azt vártam, hogy a lenszövet megpuhul és kifényesedik majd. Valóban puhább lett, de fényt nem kapott és sajnos a fehér csipkesor, ami szövés közben olyan szépen mutatott, túl vékonynak bizonyult. Olyannyira összehúzódott, hogy egyelőre nem sikerült felismerhető alakra hoznom. Az azsúrt is még gyakorolnom kell, túl lazára hagytam és elengengedte magát. Ennek ellenére a kész darab tetszik, nagyon szeretem a kicsit egyenetlen, rusztikus, több színű felületeit. Ideális tavaszi-nyári viselet, úgyhogy már be is fogtam, kíváncsi vagyok használat közben hogyan változik majd.

Szállítási feltételek

A megvásárolni kívánt termékek előzetes egyeztetést követően, a vevő kívánsága szerint (házhoz szállítás, csomagpont, csomagautomata stb.) kerülnek postázásra.

A szállítás költsége a csomag mérete, súlya és az egyeztetett szállítási mód alapján, a Magyar Posta Zrt., vagy a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. mindenkor érvényes díjszabásának megfelelőlen kerül meghatározásra.

A megrendelt termékek árának kiegyenlítése előzetes banki átutalással lehetséges, a szállítás az összeg beérkezése után történik meg.

Kizárólag előre egyeztetett esetben lehetőség van személyes átvételre Páty településen, ez esetben a készpénzes fizetés is lehetséges.

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató a személyes adatok kezeléséről

 

A jelen tájékoztató a www.morcsimuhely.hu weboldal látogatói által önkéntes hozzájárulással megadott, kapcsolatfelvételi és számlázási adatok tárolására és kezelésére vonatkozik.

Adatkezelés célja és időtartama

Az adatok kezelését Bicsák Rita egyéni vállalkozó (továbbiakban: Adatkezelő) végzi.

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-ei 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (Továbbiakban: GDPR) 13. és 14. cikkei alapján az Adatkezelő az érintettek részére a személyes adatok kezelésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja.

 

  • Adatkezelés célja: Adatkezelő által vállalt szolgáltatások és kötelezettségek teljesítése, jogok érvényesítése, vevő azonosítása, kapcsolattartás a vásárlókkal. További személyes adatok kezelése törvényi felhatalmazáson alapulhat, amelynek célja jogszabályi kötelezettségek teljesítése. (pl. számlázáshoz szükséges adatok).
  • Az adatkezelés jogalapja: Szerződés teljesítése, jogi kötelezettség teljesítése, vagy az érintett önkéntes hozzájárulása
  • Kezelt adatok: Név, lakcím, email cím, meglátogatott aloldalak, IP cím, cookie (süti) információk.
  • Az adatkezelés automatizáltsága: kézi
  • Az adatkezelés időtartama: jogszabály alapján meghatározott (pl. számlázás – 2000. évi C. tv. (Számviteli törvény) alapján), illetve nem meghatározható.
  • Hozzájárulás visszavonásának módja: e-mail útján a morcsi@morcsimuhely.hu e-mail címen
  • Az érintettek köre: honlapon hozzászólók, vásárlók
  • Személyes adatok címzettjei (akiknek a morcsimuhely.hu oldalon történő vásárlás során a személyes adatok potenciálisan továbbításra kerülnek)
    • CIB Bank Zrt. 1024 Budapest, Medve u. 4-14. (banki átutalások kezelése)
    • KBOSS.hu Kft. 1031 Budapest, Záhony utca 7. (szamlazz.hu – számlázás)
    • Thurzó Viktória Veronika EV 2051 Biatorbágy, Biai Gáspár u. 8. (könyvelés)
    • Magyar Posta Zrt. 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. (szállítás)
    • GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. 2351 Alsónémedi GLS Európa u. 2. (szállítás)
    • MBLX Cloud Kft. 6724 Szeged, Ősz utca 45. II/7. (weboldal tárhely szolgáltatás)
      Az adatokat a fentieken kívül harmadik személynek nem adjuk ki.
  • Az adat alanya kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőrizni.
  • Adatkezelési jogokkal kapcsolatosan az adatkezelő adatai, elérhetősége

Bicsák Rita egyéni vállalkozó,

Cím: 2071 Páty, Tulipán u. 44.,

E-mail: morcsi@morcsimuhely.hu,

Telefon: +36 70/218 – 9040

 

Cookie-k (sütik) használata

Ezen a honlapon ún. cookie-kat (magyarul sütiket) használunk. A cookie egy rövid szöveg, amelyet a felkeresett webhely küld el böngészőjébe. Segítségével a webhely megjegyzi a látogatásával kapcsolatos információkat, például az Ön által használt nyelvet és egyéb beállításokat. Ezáltal gördülékenyebbé válhat a következő látogatás, és könnyebb lesz a webhely használata. Kikapcsolhatja a cookie-k engedélyezését ezen a honlapon vagy más honlapokon. Ennek a leghatékonyabb módja, ha a böngészőn belül teszi meg a beállítást, aminek a módját a böngésző Súgó részében találja.

 

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság

Székhely: 1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Fax: +36 (1) 391-1410

Honlap: http://naih.hu__

ÁSZF

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Kérjük, mielőtt vásárolni kíván a morcsimuhely.hu oldalon, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ektv), valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet előírásai alapján a morcsimuhely.hu internetes oldal felhasználóit az alábbiak szerint tájékoztatja.

Megrendelésének jóváhagyásával és elküldésével, valamint annak visszaigazolásával, a 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet alapján a Bicsák Rita egyéni vállalkozó mint Eladó, valamint Ön, mint Vevő között az alábbiakban részletezett feltételek alapján, távollévők közötti szerződés jön létre.

 

  1. Eladó:
  • Bicsák Rita egyéni vállalkozó
  • Székhely: 2071 Páty, Tulipán u. 44.
  • E-mail: morcsi@morcsimuhely.hu
  • Telefon: +36 70/218 – 9040
  • Szerződés nyelve: magyar
  • Számlaszám: CIB Bank Zrt. 10700024-36442708-55500005
  • Nyilvántartásba vevő szerv: Belügyminisztérium – Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkár – Okmányfelügyeleti Főosztály
  • Tárhely szolgáltató: MBLX Cloud Kft. 6724 Szeged, Ősz utca 45. II/7.
  1. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

Egyedileg, kézzel készült egyedi ruházati kiegészítők, ajándéktárgyak, lakástextilek, dekorációs elemek, egyedi előállítású fonalak, valamint további felhasználásra alkalmas természetes alapanyagok, fonalak.

  1. Rendelési információk

A morcsimuhely.hu-n megjelenített termékek online rendelhetőek meg, futár által történő házhoz szállítással, vagy külön egyeztetett esetben személyesen a megrendelő általi átvétellel.

A termékekre vonatkozóan megjelenített árak végső fogyasztói árak. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A feltüntetett árak nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része, a Szállítási feltételek menüpont alatt külön megtekinthető.

Amennyiben az Eladó hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy az Eladó nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.

A morcsimuhely.hu oldalon termékkategóriák szerint böngészhet a megvásárolható termékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termékek rövid leírását, méretét, árát, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül. További információért keresse az Eladót a honlapon feltüntetett információs csatornákon.

Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.

  • A rendelés menete

A morcsimuhely.hu oldalon kiválasztott, megvásárolni kívánt termék a morcsi@morcsimuhely.hu címre küldött e-mail útján rendelhetők meg.

  • Regisztráció

Az oldalon történő vásárláshoz regisztráció nem szükséges, de a megrendelés folyamán meg kell adnia a számla kiállításához és szállításhoz szükséges adatokat, úgy, mint név, lakcím, e-mail cím, esetlegesen adószám.

  • A megrendelések feldolgozása

A megrendelések feldolgozása munkanapokon 9-15 óra között történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra a megrendelés. A megrendelés visszaigazolása e-mail útján történik.

  1. Fizetési feltételek

A morcsimuhely.hu oldalról történő termék megrendelés fizetési kötelezettséget von maga után.

A megrendelt termék fizetésének módja

  • Banki előre utalással történő teljesítés: a visszaigazoló e-mailben szerepel az utalandó összeg, bankszámlaszám és a rendelésszám, melyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeg az Eladó számláján jóváírásra kerül, ezt követően történik a megrendelt termékek feladása.
  • Személyesen történő teljesítés: külön egyeztetett esetben az Eladó székhelyén/telephelyén forintban fizeti meg a termék vételárát készpénzben a termék átvételével egyidőben.

A fizetendő végösszeget a megrendelés véglegesítése és a kiszállítási mód egyeztetése után a visszaigazoló e-mail tartalmazza. A számla képét e-mail útján, eredeti nyomtatott példányát a kiküldött csomag tartalmazza. A csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

  1. Szállítási feltételek

A megvásárolni kívánt termékek előzetes egyeztetést követően, a vevő kívánsága szerint (házhoz szállítás, csomagpont, csomagautomata stb.) kerülnek postázásra.

A szállítás költsége a csomag mérete, súlya és az egyeztetett szállítási mód alapján, a Magyar Posta Zrt., vagy a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. mindenkor érvényes díjszabásának megfelelőlen kerül meghatározásra.

Kizárólag előre egyeztetett esetben lehetőség van személyes átvételre Páty településen.

  • Szállítási határidő

Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól, illetve a banki átutalás Eladó bankszámláján történő jóváírástól számítva a raktáron lévő termékek esetében 1-3 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, úgy a beszerzési helyétől függően 1-2 hét.

  • Házhoz szállítási információk

A morcsimuhely.hu oldalon történő megrendeléseket a Vevő igénye szerint a Magyar Posta Zrt., vagy a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. munkatársai végzik.

  • Futárszolgálattal

A csomagok kézbesítése munkanapokon történik jellemzően 8-17 óra között. Szállítási címként célszerű olyan címet megadni, ahol a most megjelölt napszakban a futárt folyamatosan fogadni tudják, és biztosítani tudják a küldemény ellenértékének és a szállítási díjnak, valamint az utánvétel díjának a futár részére való teljesítését.

Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak. Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újraküldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani.

  • Postai úton

A postai küldemény elveszését, részleges elveszését, megsérülését, vagy megsemmisülését a kézbesítéskor, a kézbesítési okiraton azonnal jeleznie kell. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. Kézbesítési okirat hiányában, a küldeményre vonatkozó egyéb okirattal a posta felé jogvesztő határidőn belül – vagyis a kézbesítési naptól számított 3 napon belül – a kárt azonnal jeleznie kell.

  1. Elállás joga

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak. A fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt, bontatlan csomagolású terméket. Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az Eladóval egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-mailben). Az Eladó az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az Eladónak visszaküldeni. A visszaküldés költsége a fogyasztót terheli.

Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles az Eladó a fogyasztónak az általa teljesített fizetéseket visszatéríteni, beleértve a szállítás díját is. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a szokásos fuvarozástól eltérő. A szolgáltatónak a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlő igazolását a termék visszaküldéséről nem kapta meg. A két időpont közötti eltérés esetén az Eladó a korábbi időpontot kell, hogy figyelembe vegye.

Eladó követelheti a fogyasztótól a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. Ezért kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a fogyasztót terhelik.

Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra.

  1. Jótállás, szavatosság
    • Jótállás

Az Eladó által forgalmazott egyes termékekre az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályait tartalmazó 151/2003. Korm. rendelet szerint 1 éves jótállási idő áll a fogyasztó rendelkezésére a termék átadásának napjától. A vásárlót a jótállás joga akkor nem illeti meg, ha a hiba a termék a fogyasztó részére való átadását követően keletkezett. A megjelölt rendelet alá nem tartozó termékek tekintetében a gyártó által biztosított jótállási idő a termék mellett feltüntetésre kerül. Ezzel kapcsolatos problémák felmerülése esetén az Eladó pontos információt tud adni. Jótállás esetében a fogyasztó a jótállási időn belül a meghibásodott termék díjmentes javítása, vagy cseréje illeti meg. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki. A garancia feltételek a használati útmutatóban levő feltételek betartásával együtt érvényesek.

Egyebekben a jótállásra a Ptk.6.171-173.§-ban foglaltak az irányadóak.

  • Kellékszavatosság

 

A Vásárló az Értékesítő hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelően.

 

Fogyasztói szerződés esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Vásárló érvényesíteni már nem tudja.

 

Nem a Fogyasztóval kötött szerződés esetén a Vásárló az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.

 

A Vásárló – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

 

A választott kellékszavatossági jogáról a Vásárló egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

 

A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő (2) hónapon belül közölni.

 

A Vásárló közvetlenül a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

 

A teljesítést (vagyis a kiszállítást, átvételt követő) követő hat hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem a hiba jellegével, vagy a termék természetével összeegyeztethetetlen. A Értékesítő csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Vásárló részére történő átadást követően keletkezett. Ennek alapján a Értékesítő nem köteles a Vásárló kifogásának helyt adni, ha megfelelően bizonyítja, hogy a hiba oka, a termék nem rendeltetésszerű használatának következménye. A teljesítést követő hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher megfordul, vagyis vita esetén a Vásárlónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt.

  • Termékszavatosság

 

Termékszavatosság kizárólag ingó dolog (termék) hibája esetén merülhet fel. Ez esetben a Fogyasztónak minősülő a Vásárló – választása szerint – a 6. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

 

Termékszavatossági igényként a Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

 

A termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

 

Termékszavatossági igényét a Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két (2) éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

 

A Vásárló a termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

 

A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vásárlónak kell bizonyítania.

 

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

 

a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

 

Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Vásárló a gyártóval szemben érvényesítheti.

 

  1. Panaszok intézése

Az Eladó a panaszról jegyzőkönyvet köteles felvenni, az Eladó adatai között megjelölt helyen, és a panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt megőrizni. Az Eladó a hozzá érkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ kell, hogy adjon. Amennyiben panaszra az Eladó elutasító választ ad, azt írásban meg kell indokolnia. Az Eladóval kötött szerződéséből eredő jogviták elsősorban békés úton, megállapodással a felek között, vagy a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóság előtt intézhetők. Amennyiben ezek nem vezetnek eredményre, marad a felek számára a bírósági út.

  • Illetékes panaszkezelési, felügyeleti szervek
  • Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság:

Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.

Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.

Központi telefonszám:

Faxszám: +36 1 210 4677

Vagy az illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetősége mely az alábbi linken érhető el

http://www.nfh.hu

 

  • A vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület

Pest Megyei Békéltető Testület

1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240.

Telefon: +36 1 269 0703

Email: pmbekelteto@pmkik.hu

 

Elérhetőségek:

www.panaszrendezes.hu

www.pestmegyeibekelteto.hu

 

  1. Adatkezelés
    • Adatkezelési tájékoztató

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-ei 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (Továbbiakban: GDPR) 13. és 14. cikkei alapján az Adatkezelő az érintettek részére a személyes adatok kezelésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja.

 

  • Adatkezelés célja: Adatkezelő által vállalt szolgáltatások és kötelezettségek teljesítése, jogok érvényesítése, vevő azonosítása, kapcsolattartás a vásárlókkal.

További személyes adatok kezelése törvényi felhatalmazáson alapulhat, amelynek célja jogszabályi kötelezettségek teljesítése. (pl. számlázáshoz szükséges adatok).

  • Az adatkezelés jogalapja: Szerződés teljesítése, jogi kötelezettség teljesítése, vagy az érintett önkéntes hozzájárulása
  • Kezelt adatok: Név, lakcím, email cím, meglátogatott aloldalak, IP cím, cookie (süti) információk.
  • Az adatkezelés automatizáltsága: kézi
  • Az adatkezelés időtartama: jogszabály alapján meghatározott (pl. számlázás – 2000. évi C. tv. (Számviteli törvény) alapján), illetve nem meghatározható.
  • Hozzájárulás visszavonásának módja: e-mail útján a morcsi@morcsimuhely.hu e-mail címen
  • Az érintettek köre: honlapon hozzászólók, vásárlók
  • Személyes adatok címzettjei (akiknek a morcsimuhely.hu oldalon történő vásárlás során a személyes adatok potenciálisan továbbításra kerülnek)
  • CIB Bank Zrt., 1024 Budapest, Medve u. 4-14. (banki átutalások kezelése)
  • hu Kft. 1031 Budapest, Záhony utca 7. (szamlazz.hu – számlázás)
  • Thurzó Viktória Veronika EV 2051 Biatorbágy, Biai Gáspár u. 8. (könyvelés)
  • Magyar Posta Zrt. 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. (szállítás)
  • GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. 2351 Alsónémedi GLS Európa u. 2. (szállítás)
  • MBLX Cloud Kft. 6724 Szeged, Ősz utca 45. II/7. (weboldal tárhely szolgáltatás)

Az adatokat a fentieken kívül harmadik személynek nem adjuk ki.

  • Az adat alanya kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőrizni.
  • Adatkezelési jogokkal kapcsolatosan az adatkezelő adatai, elérhetősége

Bicsák Rita egyéni vállalkozó

2071 Páty, Tulipán u. 44.

morcsi@morcsimuhely.hu

Telefon: +36 70/218 – 9040

 

  • Cookie-k

A morcsimuhely.hu oldal böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb). Ezen adatokat az Eladó kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra.

A megrendeléssel kezdődő eljárás során a 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadók, az Eladó adatvédelmi nyilatkozata a honlapon külön Adatkezelési Tájékoztatóban érhető el.

  • Adatvédelemmel kapcsolatos panasz, felügyeleti szerv

 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.

Telefon:

Fax: +36-1-391-1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

 

  1. Egyéb rendelkezések

A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk (2013.évi V. törvény), fogyasztói szerződéseknél a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. kormányrendelet rendelkezései az irányadók.

Kapcsolat

Morcsi Műhely

Bicsák Rita

E-mail cím: morcsi@morcsimuhely.hu

www.facebook.com/morcsimuhely

www.instagram.com/morcsimuhely

Extra hosszú csíkos sál

Ez a sál kézzel festett, lila-pink-narancs hosszan színátmenetes merinó-bambusz fonalból készült, melyet vékony, fehér merinó gyapjú sávok választanak el. Ezáltal különlegesen textúrált, enyhén fényes felület jön létre.

Kifejezetten hosszú, ezért jól bele lehet burkolózni, a legnagyobb hidegben is védelmet nyújt.

Mérete: 310x42cm

Anyaga: merino gyapjú, bambusz

 

Tájkép festés után…

Az elmúlt két hétben teljesen elmerültem a festegetésben, kipróbáltam különféle alapokat, különféle festékeket, színkombinációkat, a végeredmény nem mindig pontosan az lett, amit elterveztem, de általában tetszik 🙂

Nagy szerelmeim a hosszan átmenetesre festett fonalak. Jó sok macera van velük, de a végeredmény mindenért kárpótol. Érdekes, hogy “tálalástól” függően mennyire másnak tudja mutatni magát egy-egy fonal.

Virágszörpök

A tavasz beköszöntével nem csak kizöldül a természet, hanem a levegő is megtelik különféle illatokkal. Először az ibolya, majd az orgona, akácvirág, bodza, hársfa bódít el, nem győzünk betelni vele…

Hosszas munkával alig 50 gramm gyűlt össze…

Igyekszünk ezeket az élményeket szűkösebb időkre is tartalékolni, így minden tavasszal szörp, lekvár formájában konzerválunk egy kicsit a virágokból. (Sőt, az ibolyával, orgonával elvileg festeni is lehet, de erről majd máskor…) Az ibolya szedése elég macerás, négykézláb, sok apró virágfejet be kell gyűjteni, hogy néhány kis üveg szörpre elég legyen. Szerencsére az orgonánál ilyen gond nem volt, pár mozdulattal megvolt a fazéknyi szörp alapanyag, sőt még jutott egy másik fazéknyi festőléhez is, csak fotózni felejtettem el…

Idén nagyon dúsnak láttam a virágokat

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a virágok egy része saját területeinkről begyűjthető és a többihez is alig negyed órás sétával elérhetünk.  Idén végre időben kaptam észbe, így a legpompásabb formáját hozta az akác és nagy szerencsénkre, bár normál esetben 1-2 héttel később nyílik, idén a bodza majdnem beérte időben, már bőven tudtunk válogatni a virágporral teli hófehér tányérok között. Jó kis családi program a virágok gyűjtögetése, szárról lecsipegetése, a gyerekek is szívesen vesznek részt benne. A késztermék kóstolásáról már nem is beszélve 🙂

Bodzavirágból, bodzavirágból… hullik a sárga virágpor…

Negyed óra sétával elérhető környezet: akác, bodza, vadrózsa…

Itt már félig feldolgoztuk 🙂

A bodzavirág is ázik már…